Búcsúzunk

Hitetlenkedve és mély döbbenettel kaptuk a hírt, hogy iskolánk volt tanára, majd igazgatónője, Vágóné Tóth Éva elhunyt.

1985-ben lett az akkor még Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola nevelő testületének tagja, magyar nyelv és irodalmat és történelmet tanított. A pedagógus pályát nem foglalkozásnak, hanem élete hivatásának tekintette, mindez megnyilvánult alapos szakmai felkészültségében, a gyerekek iránti szeretetében. Folyamatosan osztályfőnök volt, a tanulókkal sok közös programot szervezett, erdei iskolákon, kirándulásokon, színházlátogatásokon vett részt. Az iskola életének nemcsak aktív résztvevője, hanem szervezője is volt, számtalan ünnepi műsor, megemlékezés megtartása, farsang, karácsonyi kézműves szombat, Dózsa Gála lebonyolításának irányítója volt.

A gyerekeket tisztelte és szerette, szinte kifogyhatatlan türelemmel foglakozott problémáik megoldásával. A gyerekek körében Éva néni azt jelentette, hogy bármikor fordulhattak hozzá segítségért, bármikor számíthattak rá.

A munka, család mellett folyamatosan tanult, képezte magát, aminek eredményeképpen először humán munkaközösség vezetője, majd iskolánk igazgatóhelyettese, majd igazgatója lett. A nevelőtestület tagjaival jó kapcsolatot tudott kialakítani, irodájának ajtaja mindenki előtt nyitva állt. A kollegák gondjait, bajait meghallgatta, igyekezett mindenkit szakmailag, emberileg támogatni. Különösen kiemelt figyelemmel kísérte a pályakezdő kollegákat, a segítőszándék vezette minden megnyilvánulásában.

2017 őszén megvált iskolánktól és a Herman Ottó Általános Iskolában folytatta pályáját.

Mi régi Dózsások elmondhatjuk, hogy az itt töltött közel 30 év után Éva az Örökös Dózsa tagságot kiérdemelte.

E sorokkal búcsúznak Tőled volt Dózsás kollégáid, volt tanítványaid és az ők szülei, rokonai.

Nyugodj békében!